Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Ismét a fejlődés útján

2016. október 7. 13:31
Madarász János vezetőedző elemezte együttese, az 1. FC Veszprém remek bajnoki rajtját, s írt egykori edzőjéről, barátjáról, Kis Jánosról, aki a napokban edzést tartott a Dárdai Pál vezette Hertha Berlinnél.

Előző írásomban annak adtam hangot, hogy semmi extra nem történt a felkészülésünk során. Ez így is volt, de mint azt az elmúlt három forduló után érzékelhetjük, ismét elindult a fejlődés a csapaton belül. Mind csapatszinten, mind morálisan. Nem szeretek visszafelé nézni, de egy pillanatra most ezt teszem. A tavalyi bajnokságot végig szenvedtük, mert sem morálisan, sem csapatként nem tudtunk működni.

Most ez nagyot változott. Úgy tudok ismét dolgozni a srácokkal, hogy minden egyes edzést élvezek. Létszámban is mindig vagyunk annyian, hogy lehessen dolgozni, illetve a játékosaim is nagyon fogékonyak az ott gyakorolt elemekre.

A kezdésünk ezért nagyon jól sikerült. A Dunaújvárossal remiztünk, a Bőny ellen sikerült magabiztosan nyernünk, s a Mezei-Vill gárdája ellen is hatékonyak tudtunk lenni.

Ami viszont a legnagyobb örömmel tölt el, hogy a játékosok megtanultak csapatban gondolkodni. Mindenki kiveszi a részét a csapatjátékból. Nincsenek egyéni gondolkodások, csapatszinten gondolkodnak. Edzésen is mindig kérdeznek, ha valamit nem értenek és megtanulták tisztelni egymást. Tisztelik egymást, tisztelnek engem, és tisztelik azt a munkát, amit elvégeznek. Az öltözői légkör is olyan, amilyennek lennie kell. Tele humorral, ugratással. Ez van, amikor az ember megfelelő emberekkel végezheti a munkáját.

Viszont egy pillanatra sem engedjük meg magunknak azt, hogy elhiggyük magunkról, hogy ez mindig így lesz. Lesznek ebben az évben is olyan meccsek, amikor gyengébben fog menni. Ezért a helyén kezelünk minden olyan sikert, amin túl vagyunk. Jelenleg a napos oldalon állunk, s erről az útról nem szeretnénk letérni. Ha ez így lesz, akkor fényes jövő előtt állhatunk. Ha nem... Na, erre most nem is gondolok.

Dolgozunk tovább, hogy örömet tudjunk okozni azoknak az embereknek, akik értünk szorítanak, s dolgozunk magunkért, hogy örömünket leljük ebbe a csodálatos játékban. Szem előtt tartjuk továbbra is az elhivatottságot, az akaratot és a szerénységet.

Nehéz mérkőzések várnak még ránk, ennek megfelelően dolgozunk tovább. Legközelebb a Göcsej együttesét fogadjuk. Papíron mi látszunk esélyesebbnek, de mint tudjuk, a pályán lehetnek olyan eredmények, amelyekre kevésbé számít az ember. Ellenük is úgy készülünk, mint bárki más ellen. Ha sikerül azt a csapatjátékot produkálnunk, mint amit az elmúlt időszakban hoztunk, akkor nagyon nehéz lesz ellenfelünknek bravúrt okoznia. Számítunk rátok szurkolókra, hiszen tudjátok: nélkületek nehezebb.

Kis János a Hertha BSC-nél

Engedjétek meg nekem, hogy most írjak egy picit a volt edzőmről és jelenlegi barátomról, Kis Jánosról. Nem is tudom, hol kezdjem róla az írásomat, mert talán én vagyok az a jelenlegi futsalközegünkben, aki minden mozdulatát ismeri. Janiról tudni kell, hogy már nagyon régóta harcol bizonyos elemekkel. Sokan csak a rosszat akarják látni benne, az erényeit viszont még véletlenül sem szeretnék észrevenni. Félreértés ne essék, vannak hibái, de legalább annyi erénye is van. Hús-vér ember ő is, akinek vannak könnyei, van lelke és van szíve.

Őt bizonyos emberek imádják „rugdosni” és nem megérteni. Jó, olykor szerintem is másképpen kellene tálalnia bizonyos dolgokat, másképpen kellene kommunikálnia, de nyugodtan hívjon fel az, aki mindent jól csinál. Biztos vagyok benne, hogy nálam többet senki sem vitázik vele. Ezzel az írással egy bizonyos körben ismét nem leszek népszerű, de én Kis Jánost a hibáival együtt szeretem. Ez az ember, akit itthon nem akarnak elismerni, kiment Berlinbe és edzést tartott a Herthának! Puff egy arculcsapás tőle a kétkedőknek!

Én személy szerint szívből örülök a sikerének, mert nincs, aki ezt elveheti tőle. Mondhatnak rá azt, amit akarnak, láthatják őt úgy, hogy ez a rossz gonosz bácsi mindig csak okoskodik. Ő megcsinálta azt, amit – tartok tőle – mi a büdös életben nem fogunk megcsinálni. Beszéltem egy ismerősömmel telefonon, aki szintén örült Jani sikerének és a következőket mondta: Nyugi Madi, ettől itthon semmi nem fog változni. Tartok tőle, hogy igaza lesz. Zárásként Janiról csak annyit: BRAVÓ!

Hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém!

Madarász „Madi” János

vehirsport.hu
Domján Attila
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
tegnap 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.