Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Újabb vereség, javuló játék

2016. szeptember 24. 20:35
Mezőnyben partiban volt ellenfelével, mégis újabb vereségbe szaladt a veszprémi labdarúgócsapat Kaposváron az NB III szombati játéknapján.

A veszprémi focistáknak a kötelező győzelmeken túl bravúrokat is végre kell hajtaniuk, ha szeretnének megragadni a harmadosztályban. A sérüléshullám sújtotta VLS hét forduló után mindössze egy rúgott gólt hozott össze, s két pontjával kieső helyről várta a feljutásra is esélyes Kaposvár elleni idegenbeli találkozót.

Az első félidőben meddő mezőnyfölényben játszott a nemrég még élvonalbeli Kaposvár, a nagyobb helyzetek is a Veszprém előtt adódtak. Ezúttal is két-három gól maradt a VLS támadóinak lábában, az utolsó megoldások ezúttal sem jöttek össze Burcsikéknak.

Most sem sikerült pontot szerezni a VLS-nek (archív fotó)Most sem sikerült pontot szerezni a VLS-nek (archív fotó)

Nem úgy a másik oldalon. Müllerlei beadását Jovánczai tette Hujber elé, aki nem hibázott. (38. perc: 1-0).

Fordulást követően kezezés gyanús szituációban Jovánczai tette maga elé a labdát, s lőtt a kapuba a tizenhatos vonaláról (46. perc: 2-0).

A vége 3-0 lett, a kinyíló vendég védelmet okos támadás végén Hujber mattolta a 68. percben.

Férfi labdarúgó NB III, Nyugati csoport, 8. forduló:
Kaposvári Rákóczi FC–VLS Veszprém 3-0 (1-0)
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Stadion. Vezette: Tamási (Nyerges, Albert).
Kaposvár: Somodi – Nagy K., Ludánszki, Lakatos, Müllerlei, Kollega, Hampuk (Zsivoczky-Pandel, 75. p.), Jovánczai, Kertész (Házi B., 57. p.), Hujber (Márton, 80. p.), Havas. Vezetőedző: Házi László.
Veszprém: Zelizi – Krebsz, Kókány, Bognár, Horváth V. (Hegedüs, 88. p.), Ács, Gunther, Molnár M., Burcsik (Büki, 46. p.), Simon (Szabó L., 81. p.), Felber. Vezetőedző: Lantai Balázs.
Gólszerzők: Hujber (38. p, 68. p.) Jovánczai (46. p.)

Edzői értékelés

Lantai Balázs: – Érdemtelen vereséget szenvedtünk. A bíró sípja egyértelmű kezezési szituációban maradt néma. Hiába léptünk előre játékban, ha a góllövés továbbra sem megy. Három ziccerünk volt az első félidőben, mégsem sikerült betalálni. Fájó és bántó, hogy a sokadik olyan meccsünk volt ez, ahol játékban egyenlő felek tudtunk lenni, mégsem szereztünk pontot.

Zatkalik Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.