Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb vereség, elbúcsúzott a kupától a VLS

2016. szeptember 21. 18:20
A veszprémi labdarúgócsapat negyvenöt percig volt egyenlő ellenfele az NB II-es Kozármislenynek, fordulás után a fáradó VLS hármat kapott.

A Csepel elleni vereség után ismét hazai pályán volt jelenése a veszprémi focicsapatnak. Lantai Balázs tanítványai az NB II-es Kozármisleny csapatát fogadták a Magyar Kupában.

Az első játékrészben nem látszott az osztálykülönbség. Bár többet birtokolta a labdát a vendég alakulat, mindössze kétszer akadt komolyabb teendője az egész meccsen jól védő Hársfalvinak.

Veszprémi lehetőséggel indult a második félidő, az ígéretes kiugratásra épp hogy le tudott csapni a vendég portás. A kontrából majdnem baj lett: több vendéglövés is levágódott a hazai lábakról, szögletre mentett a Veszprém.

A hétvégi mérkőzéshez képest sokat javult a VLS támadójátéka, amely több ígéretes akciót is végigvitt, a tizenhatoson belül azonban ezúttal sem akart összejönni semmi.

Tetszetős kényszerítőzés után Ács találkozott a vendégek kapusával, s esett el a tizenhatoson belül: a bíró sípja azonban néma maradt, kontrát vezethetett a Kozármisleny. Szekszárdiról maradtak le a védők, nyolc méterről, zavartalanul fejelhetett a hálóba (51. perc: 0-1).

Az egyenlítés Szabó Patrik lábában maradt, aki az 59. percben került ziccerbe, ám kiváló lövőhelyzetben a passzolást választotta . Pár perccel később Hársfalvi vetődött hatalmasat, s tartotta meccsben övéit. A hetvenedik minutumban már ő sem tudott segíteni, a kipattanó labdát Lantos juttatta át a gólvonalon lesgyanús szituációban (70. perc: 0-2).

Kétgólos hátrányban sem adta fel a VLS. Guntherék becsülettel mentek előre, melynek eredményeként fejesig és szögletekig jutottak. A hajrára teljesen kinyílt a bakonyi együttes, amit könnyedén bosszult meg a végül magabiztos sikert arató Kozármisleny (87. perc: 0-3).

Vereségével elbúcsúzott a kupaküzdelmektől a VLS. A bakonyiakra újabb nehéz feladat vár, hiszen szombaton (16.00) a bajnoki címre is esélyes Kaposvár otthonába látogatnak.

Férfi labdarúgás, Magyar Kupa, 6. kör
VLS Veszprém–Kozásmisleny 0-3 (0-0)
Veszprém, Egyetemi Stadion 50 néző. Vezette: Gaál (Szabó, Bognár).
Veszprém: Hársfalvi – Krebsz, Bognár, Szabó L., Simon (Böröczky, 63. perc), Gunther, Burcsik (Büki 46. perc), Ács, Meiczinger, Szabó P., Kókány. Vezetőedző: Lantai Balázs
Kozármisleny: Ipacs – Pajor, Causic (Lantos 66. perc), Szekszárdi (Gubacsi, 72. perc), Varga, Nagy E., Csábi (Tóth M. 61. perc), Kirchner, Nagy M., Beke, Wittrédi. Vezetőedző: Kovács Zoltán.
Gólszerzők: Szekszárdi (51. perc), Lantos (70. perc), Gubacsi (87. perc).

Edzői nyilatkozatok

Lantai Balázs: – Megérdemelten győzött a Kozármisleny. Háromszor csúsztunk el a védekezéssel, egy ilyen csapat pedig nem hagyja büntetlenül a hibákat. Ami pozitívum, hogy a támadójátékban láttam némi előrelépést.

Kovács Zoltán: – Jól felkészített, szimpatikus futballt játszó Veszprémmel találkoztunk ma, amely mindent megtett, hogy megnehezítse a dolgunkat. Úgy gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább.

Zatkalik Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 24 16 5 3 46 23 23 53
2. Practical VSC 24 14 5 5 50 30 20 47
3. BICSKEI TC 24 14 5 5 36 23 13 47
4. III. KER. TVE 24 13 6 5 37 22 15 45
5. DOROGI FC 24 10 7 7 36 29 7 37
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 24 9 8 7 47 48 -1 35
7. KOMÁROM VSE 24 8 11 5 31 28 3 35
8. BUDAÖRS 24 10 4 10 40 41 -1 34
9. CAOLA SC SOPRON 24 9 7 8 35 29 6 34
10. KELEN SC 24 8 5 11 30 42 -12 29
11. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 24 7 8 9 36 33 3 29
12. BALATONFÜREDI FC 24 7 8 9 30 34 -4 29
13. ETO AKADÉMIA 24 7 4 13 33 38 -5 25
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 24 6 4 14 35 49 -14 22
15. ZTE FC II. 24 4 4 16 22 46 -24 16
16. CSORNAI SE 24 3 3 18 26 55 -29 12
Utolsó módosítás: 2024. április 14. 19:38
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.