Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Tudása legjavával szolgálna

2016. augusztus 22. 17:18 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: bb1.hu
A kétszeres MK-bronzérmes Helmeczi Andrást ugyan hívtak az élvonalba is, ám ő a szerinte igazán erős Veszprém mellett döntött, ahol kedvesen fogadták. Ám azt kevesen tudták róla, hogy egykor az NBA-sztár Draymond Green ellen is kosárlabdázott.

– Ha arra gondolunk, hogy Budapest a kedvenc városod, majdhogynem hálát adhatunk a sorsnak, hogy felénk „sodort a szél” – kezdte a beszélgetést a veszpremkosar.hu szerkesztője Helmeczi Andrással.

– A holtidényben voltak máshonnan is megkereséseim, de mert a veszprémi elöljárókkal folytatott eszmecserét tartottam a legszimpatikusabbnak, a döntést illetően nem haboztam sokáig – mondta a főként az egyes-kettes poszton bevethető spíler (195 centi, 95 kiló). Kifejezetten tetszett, hogy az itteni egyeztetéseink során nem csupán a sportos, hanem a jövőbeli civil hivatásom is előtérbe került, magyarán a munkahelyi elhelyezkedésem kapcsán is számíthatok segítségre. Az elhatározáskor azt sem feledhettem, hogy a „kérők” közül – kétség kívül – Naményi Miklósék akartak leginkább megszerezni.

– Valójában mi játszotta a főszerepet abban, hogy Észak-Magyarországról – ahol egészen jó átlagokkal rendelkeztél – a Balaton közelébe tetted át a székhelyedet?

– Tényleg csak jókat tudok mondani a salgótarjáni egyesületről: az előző kiírásban – éppen Kámán Tamásék kárára – harmadikak lettünk a másodosztályban, jól összerakott csapatban pattogtathattam, az öltözői légkörre sem lehetett panasz és nekem sem ment rosszul a játék. A hazai fellépéseinken remek hangulat fogadott bennünket. Mindezek tetejébe a nógrádi megyeszékhely is megfogott. Ugyanakkor idővel kirajzolódott előttem, hogy a körülmények megváltozhatnak és nem biztos, hogy előnyükre. Tehát a keret is gyengülhet.

– Az imént némiképp már érintettük a témát, – információnk szerint – nyár elején több helyről is kerestek, te mégis a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémet választottad…

– Konkrét csapatnevekkel nem szolgálnék, de akadtak A- és B-csoportos érdeklődőim is. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán sportmenedzserként végeztem, sokat nyomott a latba, hogy itt minden bizonnyal dolgozhatok is a játék mellett, 26 évesen tapasztalatot szerezhetek a munka világában. Bevallom, Veszprém szép város, míg a kosárlabdaklubja felettébb erős.

– Mivel magyarázható, hogy az eddigi sportkarriered során minden évben más gárdában vitézkedtél? Kezdődött a sor az élvonalbeli Pécsi VSK-Pannonpowerrel, majd jött az ugyancsak NB I-es Kis Rába-menti Takarék Soproni KC, a Jászberényi KSE, a Factum Sport Debrecen – ott például tizenkét pontot és három gólpasszt átlagoltál –, a második ligás MKB-Euroleasing Vasas, az A-csoportos Marso Nyíregyháza KK, végül a Konecranes-Salgótarjáni KSE, ahol majd’ tízes pont- és több mint hármas gólpassz-átlagod volt.

– Nem szeretnék magyarázkodni, de volt, ahol a klub-, s megint másutt, ahol a szakvezetés cserélődött ki az évadban. Máshol nem tisztázódtak az elképzelések, de akadt olyan kenyéradóm is, melyet a megszűnés réme fenyegetett. A pécsiekkel és a soproniakkal egyébiránt harmadik lettem a Magyar Kupában.

– Milyenek az első benyomásaid Veszprémben, ha úgy tetszik: milyen helyre kerültél?

– Bátran mondhatom: mindenki nagyon rendesen állt hozzám, s kedvesen fogadott. A „régi motorosok” – a nyitó tréningekkel egyidőben – ott segítettek, ahol tudtak. Pedig eddig csak riválisként találkoztam velük a pályán. Egyikükről sem tudnék rosszat állítani. A helyi körülmények hovatovább profik, s az edzések is színvonalasak. Etekintetben amúgy sincs gond velem, hiszen szeretek dolgozni, tudom, hogy most kell „meghalni kicsit”, ugyanis az erőgyűjtő, alapozó gyakorlásokon elvégzett munka idővel kamatozik.

– Miután „utánad olvastunk”, tudjuk, hogy hat évesen kezdtél el kosárlabdázni és a sportág révén sok helyre eljutottál. Az utánpótlás-válogatottal szerepeltél Európa-bajnokságon, és a 2011-es sencseni Universiadén is jártál, ahol az Egyesült Államok alakulatával is összefutottatok…

– Végigjártam a korosztályos nemzeti együttesek ranglétráit, így játszottam az U16-os, az U18-as és az U20-as társaságban is. Az egyetemi sportolók öt évvel ezelőtti, kínai világversenyén olyan NBA-sztárokkal lehettem egy parketten, mint Draymond Green, a korábbi bajnok Golden State Warriors extraklasszis erőcsatára, aztán Jeremy Lamb, a Charlotte Hornets, illetve Orlando Johnson, a New Orleans Pelicans kitűnősége.

– Az értő szemek mit mondanak, mi tekinthető a játékod erősségének?

– Állítólag a közelmúltban sokat fejlődött a védekezésem, tarjáni mezben nem volt ritka, hogy a vetélytárs legjobbját őriztem. Ezen túlmenően harcos típus vagyok, egy pillanatig sem adom fel aktuális seregem csatáját. S mint hozzám eljutott: az egy-egyezésem sem rossz.

– Hogy telt a nyarad?

– Miután budapesti illetőségűnek vallom magam, sokat időztem a fővárosban, de néhányszor feltűntem a Balaton-parton is, főként a déli parton, Zamárdi közelében. Ha kedvem tartotta, akkor a Margitszigeten is mozogtam, nem elsősorban labdával – az a holt idényben legfeljebb kétszer volt a kezembe. A szabadidőmben mindazonáltal szeretek túrázni és kerékpározni, mindkét elfoglaltságra szánnék időt a veszprémi évek alatt.

– Milyen tervekkel és reményekkel jöttél a királynék városába?

– Mérész Csaba vezetőedzővel abban maradtunk, hogy az első három poszt bármelyikén számíthat rám, de őszintén: a küzdőtéren talán irányítóként érzem magam a legjobban. Persze bárhová is állít, a tudásom legjavával akarok szolgálni – hogy a csapatomat minél előkelőbb helyezéshez segítsem.

– Az új együttesed hol zárhat az NB I/B-ben?

– A legfontosabb, hogy ott legyünk a felsőházi rájátszásban, vagyis a Nyugati-csoportban megszerezzük az első négy hely egyikét. Az alapszakasz után szinte új bajnokság kezdődik – az eddigi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy ennek a közösségnek a bajnoki döntőben a helye.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.