Blog: Igazságos az ötödik helyünk

  • Madarász János
  • 2016.06.09
  • 05:30
Madarász János gondolatai az 1. Futsal Club Veszprém idénybeli utolsó négy bajnokijáról.

A vége nem volt rossz, de lehetett volna jobb is – talán így jellemezném az utolsó mérkőzéseinket, melyeket a Győr, a Szombathely, a Dunaújváros és a Nyírgyulaj ellen vívtuk.

Amit lehetett, megtettük

Először a bajnokság esélyeséhez, az ETO-hoz látogattunk. Ahogy mondani szokás, nem sok esélyünk volt a mérkőzés előtt, de igyekeztünk abba a kevésbe kapaszkodni. Tehát semmiképpen sem a vereségért utaztunk oda. Ezt bizonyítja az első félidei produkciónk is. Egy nagyobb tudású alakulat ellen vetettük magunkat a küzdelembe úgy, hogy a játékosaimban egy csöppnyi félsz sem volt. Remek iramban játszottak a résztvevők. Igaz, ellenfelünk igyekezett már az elején ránk erőltetni az akaratát, de ez csak nagyon nehezen sikerült neki. Olyannyira, hogy kétszer is meg tudtuk szerezni a vezetést. A srácok élvezték a mérkőzést, de mivel létszámproblémáink voltak, azt is lehetett tudni, hogy előbb-utóbb valahol ki fog ütközni ellenfelünk nagyobb játékereje. Igaz, valószínűleg akkor is sikerre vezették volna a csapatukat, ha teljes létszámban jelenünk meg.

Na, de kanyarodjunk vissza az első félidőhöz. A játékosaim rengeteget dolgoztak a pályán a siker érdekében. Jól is jöttünk ki az első félidőből, hiszen amikor az öltöző felé vettük az irányt, 3-3-at mutatott az eredményjelző. Nem győztem dicsérni a játékosaimat az öltözőben, hiszen nagyon profin álltak hozzá a mérkőzéshez. Csak ugye még várt ránk húsz perc, amit nagyon rosszul kezdtünk, hiszen négy perc alatt kaptunk hármat, ami el is döntötte a három pont sorsát. Ez a négy perc volt a kulcs a mérkőzésben. Ezután a győriek magabiztosan játszottak, de megtörni nem tudták az együttesemet. Már néggyel is sikerült vezetniük, amikor új erőre kaptak a srácok, s a vége előtt még berámoltak kettőt a rivális kapujába. A vége 7-5 lett, nem ide. Amit csak lehetett, megtettek a játékosaim. Ennyit tudtunk kihozni belőle. Ettől függetlenül jó volt látni, hogy a srácaim senkitől sem ijednek meg, még akkor sem, ha alapembereink hiányoztak.

Huszonöt percig öten a négy ellen

Következett a Haladás. Úgy mentünk ki a pályára, hogy na, talán majd most sikerül végre nyernünk. Olyan régen éreztük már a győzelem ízét, hogy már azt sem tudtuk milyen az. Ráadásul a szombathelyiek játéka valamiért nem nagyon fekszik nekünk. Maga a mérkőzés ki-ki meccset ígért, de az első félidőnk második fele nem sikerült túl jól. Előtte többször is megszerezhettük volna a vezetést, de a legnagyobb helyzeteinket sem tudtuk gólra váltani. A Szombathely viszont a félidő közepe táján meg tudta szerezni a vezetést. Ők ettől megnyugodtak, mi pedig hibát hibára halmoztunk. Ennek az eredménye pedig az lett, hogy már néggyel is mentek ellenünk.

Ekkor úgy határoztam, hogy akkor csináljuk meg az emberelőnyös játékhelyzetet, hátha valahogy sikerül még egyenlítenünk. Szerintem nem volt rossz döntés, hiszen a végén 6-3-as vereséget szenvedtünk, de legalább ezt a játékhelyzetet sikerült 3-2-re hoznunk. Persze ez nagyon kevés vigasz volt számunkra, de olykor a kicsinek is kell örülni. Lódi Tomiéknak pedig gratuláltam, mert megérdemelten vitték el tőlünk a három pontot. Mi az egész mérkőzés folyamán enerváltan játszottunk, aminek a vége nem is lehetett más, csak vereség.

Ugrálás, pezsgőlocsolás elnapolva

Eljött az utolsó előtti forduló, hazai pályán pedig az utolsó. Ellenfelünk a nagyon kiegyensúlyozott Dunaújváros volt. Egész héten csak annyit kértem a srácoktól, hogy mivel ez lesz hazai környezetben az utolsó mérkőzésünk, minden energiájukat arra mozgósítsák, hogy végre sikerüljön megszerezni a három pontot. S ne adják meg a dunaújvárosiaknak azt a lehetőséget, hogy a mi pályánkon ugráljanak örömükben, hogy megszerezték a második helyet. Hiszen, ha nyertek volna, biztossá vált volna az ezüstérmük. Ezt a srácok nagyon jól átérezték, s mindent megbeszéltünk, hogy miképpen lehetünk sikeresek ellenük.

Amit ezután kaptam a fiúktól, fantasztikus volt. Végig elképesztő koncentráltan játszottak, sőt, még látványosan is. Mindkét gárdán érezhető volt a feszültség más-más okból. A feszültségre még a játékvezetés is rakott rá egy lapáttal, mert valahogy mindig fordítva láttak bizonyos dolgokat. A csapatom pedig szárnyalt, még akkor is, amikor hátrányba került. Ellenfelünket hajtottuk, nyomtuk, ahogy bírtuk. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az első másodperctől kezdve ötös fokozatba kacsoltunk. Minden egyes játékosomon érezhető volt a „most vagy soha” hozzáállás. Ők sem akarták, hogy itt durrogjanak a pezsgők, mi meg csak nézzük.

Szinte az egész összecsapás folyamán mi irányítottunk. Jó volt nézni a fiúk teljesítményét. Jó volt látni azt is, hogy a találkozó előtt esélyesebb csapatnak lehetőséget sem adtunk arra, hogy elvigye a három pontot. Meg merem kockáztatni, hogy ha a Dunaferrnél nem Revi véd, még nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Na, de ugye ne legyünk telhetetlenek. Elképesztően jó játékkal, 4-1-es győzelmet arattunk. Így hát a pezsgőt szerencsére újra kellett hűteni a túloldalon.

A gúny, mint jelenség

A lefújás után szurkolóinkkal együtt örültünk a győzelmünknek. Ők is értékelték ezt a játékot. Viszont utána egy olyan jelenséggel találkoztam, amit nem igazán tudtam hová tenni. Történt ugyanis, hogy a kézfogások után éppen értékelnem kellett a mérkőzést a veszprémi újságíróknak és a dunaújvárosi honlapnak. Éppen az ő honlapjuknak nyilatkoztam, amikor is Fehér Zsolt kollégám odalépett hozzám és a következő párbeszéd történt közöttünk.
Fehér Zsolt: – Gratulálok.
Én: – Köszönjük.
Fehér Zsolt: – Az ötödik helyhez.

Hoppá, futott át az agyamon. Ja, hogy gúnyolódunk, gúnyolódunk. Én ezt is megköszöntem egy mosoly kíséretében. Azt hittem, hogy ezt csak velem játszotta el, de tévedtem. Mivel őt a játékvezető a végén elküldte a kispadtól, találkozhatott a vezetőimmel és utólag kiderült, hogy ezt a „nemes gesztust” már előttem is eljátszotta velük szembe. Másnap olvastam a nyilatkozatát, idézem: „Nem érdemeltünk vereséget. Nagyon sokat dolgoztak a játékosaim, mindent megtettek a sikerért. Mindkét csapat kárára tévedtek a játékvezetők, de úgy gondolom, hogy a mienkre jóval többet. Ez azonban semmit sem von le a Veszprém győzelméből, amely végig nagyszerűen küzdött. Gratulálok nekik. Úgy gondolom, hogy ennek a csapatnak nem az ötödik helyen kellett volna végezni, hanem sokkal előrébb.”

Nekem már csak egy kérdésem maradt: melyik volt az őszinte? Amit nekünk szemtől szembe mutatott, vagy amit kifelé kommunikált? Azt hiszem egyszer írtam magamról, hogy inkább utáljanak, azért aki vagyok, minthogy szeressenek, azért, aki nem. Remélem, ezeket a mondatokat kollégám átgondolja.

Tét nélküli iksz

Végül a „szomszédos” Nyírgyulaj ellen szerepelnünk. Csak annyit kértem a srácoktól, hogy menjenek ki és élvezzék a játékot. Ettől függetlenül persze nem szerettünk volna vesztesen hazatérni. Játszott egy jót a két gárda, s a végén egyikünk sem örülhetett, ha csak az eredményt nézzük, hiszen 4-4 lett a vége. Én végre nyugodtan végignézhettem a mérkőzést, csak akkor kiabáltam, amikor csere volt, s csak az időkérésnél beszéltem.

Ezzel véget ért az idény. A mi szempontunkból sikerülhetett volna jobban is, de így utólag azt mondom, hogy akik előttünk végeztek, jobbak voltak nálunk, s így mi is a helyünkre kerültünk. Az ötödik hely a mutatott teljesítményünk miatt teljesen igazságos. Szurkolóinknak nagyon jó pihenést kívánok, s remélem, hogy a következő idényben ismét mellettünk lesznek!

Továbbra is hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!

Madarász „Madi” János

Tabellák
Férfi futsal NB I 2016/17, felsőházi rájátszás
1. Rába ETO 11
2. MVFC-Berettyóújfalu 10
3. 1. FC Veszprém 6
4. Dunaferr FC 6
5. Aramis SE 5
6. Swietelesky-Haladás 1
utolsó módosítás 2017. március 26. 20:17
tovább »
Futsal NB I, 2016/17 alapszakasz
1. Rába ETO 51
2. Dunaferr DUE Renaplin FC 36
3. MVFC-Berettyóújfalu 31
4. 1. FC Veszprém 27
5. Aramis SE 27
6. Swietelesky-Haladás 26
7. Nyírgyulaj KSE 23
8. Göcsej SK 19
9. FTC Futsal 13
10. Bőny 3
utolsó módosítás 2017. március 13. 22:02
tovább »