Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Fél tucat gólt kapott a Veszprém

2014. január 30. 13:02
Molnár Zoltán együttese súlyos vereségbe szaladt bele a Zalaegerszeg vendéglátójaként a női labdarúgó-bajnokság második vonalában.

A megyeszékhely női labdarúgócsapata egy héttel ezelőtt Pécsett szerezte meg idénybeli első győzelmét a bajnokságban. Ezúttal azonban nehezebben ígérkezett a feladat: hiszen az NB II egyik élcsapata, a Zalaegerszeg érkezett Veszprémbe.

A vendégek gyorsan igazolták erejüket, hiszen a 7. percben már két gól landolt Hadnagy kapujában. Végh egy félidő alatt mesterhármasig jutott, a szünetben pedig már 0–4 állt az eredményjelzőn.

A mieink csere nélkül próbálták felvenni a harcot ellenfelükkel, küzdelmüket azonban nem koronázta siker. Az ellenfél fél tucat találatnál állt meg, a bakonyiaknak becsületgólt sem sikerült szerezni.

A ZTE győzelmével élre állt, a VFC hetedik a kilenccsapatos mezőnyben, de a mögötte álló együttesek egy, illetve két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Női labdarúgó NB II Nyugati csoport, 5. forduló:
Veszprém FC–ZTE FC 0–6 (0–4)
Egyetemi Stadion, vezette: Németh T. (Piri, Csizmadia).
Veszprém: Hadnagy – Kikl, Faddi, Tolner, Szalai, Varga D., András A., Kovács-Fáber, Kalász, Krapfel, Boross. Vezetőedző: Molnár Zoltán.
ZTE: Fülöp – Szabó R. (Vincze, 46.), Pete, Boda, Lukács (Szegedi, 55.), Bödő, Köröcz (Széplaki, 60.), Kerkai, Luczi, Végh, Gáspár. Vezetőedző: Kostorják Zsolt.
Gólszerzők: Végh (3., 20., 41.), Luczi (7.), Köröcz (62.)., Fülöp (88.).

Fotó: archív

vehirsport.hu
további cikkek
Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 Edzők és pénzek Erről jut eszembe… Edzők és pénzek „Csak azt kérem, hogy ne alázzatok meg... Ha jönnek az eredmények, meg fogtok fizetni. Ha pedig nem, akkor úgyis kirúgtok.” 2024. április 16. 7:02 A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított vármegyei foci A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály elmúlt hétvégéi fordulójában a második helyen álló Balatonfűzfő 1-0-ra nyert Pápán, míg a Tihany 12-0-ra múlta felül a sereghajtó Várpalotát – összefoglaló, képriport. 2024. április 15. 8:56 Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC Practical VSC Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC A több sebből is vérző Practical VSC az utolsó percben kapott találattal 2-1-re alulmaradt a vendég Bicskei TC ellen a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. A címvédő veszprémiek hátránya immár hat pont a listavezető Tatabányával szemben. 2024. április 14. 19:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.