Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A cél önmagunk legyőzése

2014. január 30. 13:02
Harcművészeti napot tartottak a Lovassy Gimnázium tornacsarnokában szombaton.

Küzdősportot három okból választhat az ember. Van, aki meg akar tanulni harcolni; van, aki csak sportolni szeretne, és ez az ág áll hozzá legközelebb; és vannak, akik nem mást, hanem önmagukat szeretnék legyőzni. A veszprémi budo napon ez utóbbi közösség gyűlt össze – nem véletlen, hogy a nap a szeretet jelmondata köré szerveződött. 

A megnyitó beszédet Némedi Lajos alpolgármester mondta el. Szavai szerint sokat szenvedünk azért, mert nem tudunk harmóniában élni önmagunkkal és környezetünkkel. Ez az értékek nagyfokú hiányára vezethető vissza. Az, hogy ezen tudunk-e változtatni, rajtunk múlik, nekünk kell megtalálni azokat az embertársainkat és azt a kultúrát, ami ebben segítségünkre lehet. 

A nap során minden jelentős harcművészeti ág képviselői bemutatták tudásukat. Többek között ju jitsu, karate, kendo, tai ji, teakwon-do, capoeira és aikido bemutatókat is láthatott az érdeklődő közönség. 

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.