Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
12°C
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
12°C

Dárdai helyett Bernd Storck a kapitány

2015. július 20. 13:42 // Forrás: MTI
Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat - közölte hétfőn honlapján a hazai futballszövetség (MLSZ).

Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint az MLSZ elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott, a német élvonalbeli Hertha BSC ugyanis nem járult hozzá, hogy Dárdai a berlini klubkötelezettsége mellett a továbbiakban is maradjon a magyar válogatott kapitányi posztján.

A március óta az MLSZ sportigazgatójaként, majd az U20-as nemzeti csapat szövetségi edzőjeként is dolgozó Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, s az 52 éves német szakember a közlemény szerint számíthat Dárdai szakmai támogatására is.

Az MLSZ kérésére a Hertha 2014 szeptemberében az akkor még utánpótlásedző Dárdait előbb két hónapra, majd 2014 decemberében a selejtező sorozat egészére elengedte, azzal a kikötéssel, hogy ha az edző feladatköre megváltozik, akkor kezdeményezheti az elengedés visszavonását.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a váltással kapcsolatban azt mondta: a szövetség tudomásul vette és tiszteletben tartja a Hertha BSC döntését, amelyet ugyanakkor "a két fél által korábban aláírt szerződés alapján jogilag, és az elmúlt nyolc hónap tapasztalatai alapján szakmailag is nehezen indokolhatónak tart".

"Pár héttel a magyar férfi válogatott számára sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzések előtt ugyanakkor - a Herthával történt hosszas egyeztetések után - most nincs értelme a jogászkodásnak, egy hónapokkal később véget érő esetleges per visszamenőleg nem oldaná meg az őszi kapitánykérdést" - tette hozzá Csányi Sándor, aki egyúttal megköszönte a berlini egyesületnek, hogy a "nehéz időszakban" hozzájárult Dárdai magyarországi szerepvállalásához. "Úgy tűnik, most ők szorulnak a mi sportszerű hozzáállásunkra, ami az elmúlt szűk egy év eseményei alapján kötelességünk. Külön köszönet illeti a fiatal kapitányt, aki dupla terhelés mellett is versenyben tartotta a magyar válogatottat, és reményt adott a magyar szurkolóknak."

Az MLSZ elnöke kitért rá: a szövetség szándéka az volt, hogy az Eb-selejtezőket Dárdai vezetésével fejezze be a nemzeti csapat, de december óta készülniük kellett arra is, hogy a Hertha esetlegesen felmondja a korábbi megállapodást.

"Erre a helyzetre is készülve március óta a magyar labdarúgás szolgálatában dolgozik Bernd Storck, akit Dárdai Pál ajánlása alapján nevezett ki az MLSZ sportigazgatónak" - mondta Csányi Sándor, s kijelentette, a német szakember az U20-as világbajnokságon bizonyította, hogy a német futballkultúra és szakmai hozzáértés komoly segítséget jelenthet a magyar labdarúgásnak.

"Abban bízunk, hogy Storck irányításával ősszel valóra válhat a Dárdai-csapat által visszahozott remény: a magyar válogatott harminc év után ismét kijuthat egy világeseményre" - zárta nyilatkozatát az MLSZ elnöke.

A német szakember - aki júniusban nyolcaddöntős volt az új-zélandi világbajnokságon a magyar U20-as válogatottal - kedden sajtótájékoztató keretében mutatkozik be hivatalosan, és az őszi selejtező-mérkőzésekkel kapcsolatos elképzeléseit is akkor ismerteti.

Storck korábban különböző feladatkörökben Németországban dolgozott a Hertha BSC-nél, a VfL Wolfsburgnál, a Borussia Dortmundnál és a VfB Stuttgartnál. Emellett a szerb Partizan Beograd és a görög Olimpiakosz alkalmazásában is állt, s a kazah válogatottat is irányította.

Dárdai: nélkülem is megteszi az utolsó lépést a csapat

Dárdai Pál szerint megfelelő rendszert építettek fel a magyar labdarúgó-válogatottnál, amely nélküle is kiharcolja a jövő évi Európa-bajnokságon való szereplés jogát.

"Elfogadom és tiszteletben tartom a Hertha döntését, jó, hogy végre tisztázódott a helyzet. Csapatommal a következő szezonban szeretnénk a lehető legjobban szerepelni, ehhez pedig minden energiára szükségem van" - idézte Dárdai Pált a német klub honlapján olvasható közlemény.

"Mindig is mondtam, hogy magyar a szívem. Mindenki tudja, mennyire szeretem a hazámat, és mennyire fontos volt számomra, hogy segítsek a válogatottnak. Úgy gondolom, sikerült a nemzeti együttest a helyes útra állítani, és visszaadni honfitársaim futballbüszkeségét. Úgy érzem, jó alapokat tettünk le, megfelelő rendszert építettünk fel. Büszke vagyok arra, amit eddig elértünk, és biztos vagyok benne, hogy a csapat nélkülem is megteszi az utolsó lépést, és Magyarország kijut az Európa-bajnokságra" - értékelte munkásságát Dárdai, aki öt veretlenül megvívott tétmeccsel a háta mögött távozott posztjáról.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a szakember klubja, a Hertha BSC nem járult hozzá ahhoz, hogy a tréner a jövőben is egyszerre töltse be a vezetőedzői, illetve a szövetségi kapitányi posztot, így Dárdai helyét a szervezet sportigazgatója, a német Bernd Storck veszi át.

vehirsport.hu
további cikkek
Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 33-26-ra győzött Litvániában a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. 2024. május 9. 19:41 Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar ország-világ Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. 2024. május 8. 22:57 Az Almádi éllovasként fogadja a Sümeget vármegyei foci Az Almádi éllovasként fogadja a Sümeget A címvédő Úrkútra és az immáron listavezető Balatonalmádira is nehéz feladat vár a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. 2024. május 9. 6:02 Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. 2024. május 8. 9:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.