Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Ötből öt: Celjében is nyert a Veszprém

2014. január 29. 15:47
Az MKB-MVM Veszprém 31:26-ra nyert a Celje vendégeként, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti csoportját a Bajnokok Ligájában.

Csaknem egy hónap szünet után folytatódott a férfi kézilabdázók legrangosabb európai kupasorozata, az „A’ jelű hatosban az eddig hibátlan Veszprém négypontos Celjéhez látogatott. A legutóbbi, zágrábi „kiránduláshoz” hasonlóan ezúttal is rengeteg – nagyjából ezer – szurkolója kísérte el a magyar bajnokot Szlovéniába.

A hazaiak villámléptű jobbszélsője, Marguc szerezte a mérkőzés első találatát, amelyre Ilic válaszolt átlövésből. Az első öt percben már csak egy-egy gól esett, a 8. minutumban – Nagy László révén – vezetett először az MKB-MVM. A csapatkapitány rosszul ért talajt a lövést követően, de rövid szünet után folytatni tudta a játékot. Ezt követően is kiegyenlített játék folyt a balátlövők remekelés mellett, a mieinknél Ilic, a túloldalon pedig Sliskovic járt élen a gólszerzésben (12. perc: 4:4). Iváncsik Gergő révén vezetette először a Veszprém, az azonban nyugtalanságra adott okot, hogy Schuch már másodszor kapott kétperces kisbüntetést.

A Pick Szeged korábbi kiválósága, Luka Zvizej két hetest is bevágott Alilovicnak, majd egy másik „régi ismerős”, a magyar válogatott Lékai is rögtön góllal mutatkozott be. A bakonyiak játékába sok hiba csúszott, Marguc így kisvártatva egyenlíteni tudott (18. perc: 8:8). A házigazda óriási iramot diktálva és nagyot küzdve próbálta kompenzálni ellenfele nagyobb tudását, amelynek eredményeként tízzel a félidő előtt a vezetést is megszerezték (10:9). Igaz, Sulic azonnal egyenlített, Schuch pedig a vezetést is visszavette. Öttel a pihenő előtt aztán ismét kettő lett közte (11:13), amely meg is maradhatott volna, Ilic időn túli hetese azonban kimaradt.

Ugalde extraklasszis teljesítménnyel rukkolt elő (archív fotó)Ugalde extraklasszis teljesítménnyel rukkolt elő (archív fotó)

Zelenovic bombájával kezdődött a második játékrész, ám a csereként beállt Fazekas a második kapujára tartó lövést már védte. Ugalde kétszer is betalált, Ilic ötödik góljával pedig már háromra nőtt a fór (34. perc: 15:18). Schuch sajnos a harmadik kiállítását is begyűjtötte, így idő előtt el kellett hagynia a játékteret. Ugyanakkor hiába esett ki a hátsó alakzat oszlopa, a piros mezesek így is keményíteni tudtak védekezésükön, miközben Fazekas több bravúrt is bemutatott.  A heves vérmérsékletéről ismert Vladan Matic időkérése sem segített az övéin, a meccs háromnegyedénél – Ugalde parádés teljesítményével – már héttel mentek a vendégek (18:25).

Az utolsó negyedórában már felszabadultan kézilabdázhatott az Ortega-csapat, amelynek erejéből tetszetős megoldásokra is futotta. Nyolc perccel a lefújás előtt alakult ki a legnagyobb különbség (20:28), sőt, jobb koncentrációval akár a tízgólos határt is átléphették volna a felek. Erre végül nem került sor, a Celje ugyanis a hajrában is dicséretesen küzdött, ellenfele pedig némileg visszavett a tempóból. Iváncsikék végül 31:26-ra nyertek, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik csoportjukat.

A két együttes jövő szombaton találkozik ismét a Veszprém Arénában.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 5. forduló:
RK Celje–MKB-MVM Veszprém 26:31 (14:15)
Celje, 4200 néző. Vezette: Hansen, Pettersen (norvégok).
Celje: Skok – MARGUC 7 (2), Zelenovic 3, Potocnik, Poteko, SLISKOVIC 8, Skube 1. Csere: Lesjak (kapus), L. Zvizej 2 (2), LÉKAI 5, Zuran, Zabic, Ranevski, Blagotinsek. Vezetőedző: Vladan Matic.
Veszprém Alilovic – Gulyás 2, Nagy L. 3, SULIC 4, Rodriguez 1, ILIC 6 (1), Iváncsik G. 2. Csere: FAZEKAS (kapus), Schuch 1, Terzic, Iváncsik T. 2, Ruesga 3 (1), UGALDE 7, Jamali, Pesic. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/2.

A nap másik mérkőzésén: Zaporizzsja–Szanktpetyerburg 29:24 (15:9)
Csütörtökön játszották: Rhein-Neckar Löwen–Croatia Zagreb 34:26 (21:11)
Az állás: 1. Veszprém 10 pont, 2. RN Löwen 7, 3. Zaporizzsja 5, 4. Celje 4 (133-134), 5. Zagreb 4 (137-143), 6. Szanktpetyerburg 0.
A csoportból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.


Nyilatkozatok (forrás: mkb-mvmveszprem.eu)

Carlos Ortega: – Nehéz meccs volt, az ellenfél nagyon motiváltan játszott. Egy kicsit megleptek bennünket a védekezésükkel, az első félidő után tudtunk erre reagálni. Már ebben a periódusban is volt lehetőségünk elhúzni, de sokat hibáztunk. A második félidőben lényegesen jobban játszottunk.

Momir Ilic: – Izgalmas meccs volt, az első félidőben a Celje nagyon jól játszott. A második félidőben sikerült felülkerekednünk, várjuk a jövő heti visszavágót.

Vladan Matic: – Sok technikai hibát vétettünk, tizenöt labdát vesztettünk, ez meghatározta a sorsunkat. Sokkal jobban tudunk ennél játszani, de ma a hibáink miatt a Veszprém győzött.

Urban Lesjak: – A Veszprém megmutatta az erejét, látszott, hogy nyerni jöttek. Nem vagyok elégedett a csapatommal, reméljük jövő héten jobb teljesítményt tudunk nyújtani.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.