Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Válogatottak ünnepelték a magyar labdarúgás napját

2014. január 29. 15:17 // Forrás: MTI
Korábbi és jelenlegi válogatott futballisták, valamint edzők és sportvezetők részvételével rendeztek hétfőn ünnepséget a magyar labdarúgás napja alkalmából.

A résztvevők a Puskás Ferenc Stadion aulájában találkoztak, ahol köszöntőt mondott Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár. Beszédében hangsúlyozta, a futball egy óriási erő, amelyet 200 országban több mint 250 millióan űznek, és hétről hétre több százmillió szurkoló szívét dobogtatja meg.

A magyar labdarúgás napját 1993 óta rendezik meg, a november 25-i dátum pedig az Aranycsapat legendás londoni 6-3-as győzelmét idézi.

"Volt egy csapatunk, mindannyiunk csapata, csupa nagybetűvel, az Aranycsapat. Nemhogy jól játszották, amit csináltak, hanem a legjobban. Minden idők legjobb magyar csapata volt, a világon mindenhol ismerték a nevüket, hírnevet és büszkeséget hoztak" - mondta Simicskó István.

Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat hátvédje, a nemzet sportolója, válogatott labdarúgó (j), Várhidi Pál, Aranycsapat tartalék játékosa  (j3), Göröcs János (j2), és Rudas Ferenc (j4) válogatott labdarúgók az Aranycsapat hatvan éve, az angol válogatott ellen Londonban játszott, 6-3-as győzelmet hozó mérkőzésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a magyar labdarúgás emlékművénél 2013. november 25-én. MTI Fotó: Illyés TiborBuzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat hátvédje, a nemzet sportolója, válogatott labdarúgó (j), Várhidi Pál, Aranycsapat tartalék játékosa (j3), Göröcs János (j2), és Rudas Ferenc (j4) válogatott labdarúgók az Aranycsapat hatvan éve, az angol válogatott ellen Londonban játszott, 6-3-as győzelmet hozó mérkőzésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a magyar labdarúgás emlékművénél 2013. november 25-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A köszöntőt követően a résztvevők megkoszorúzták a válogatottak emlékművét: a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nevében Simicskó István, valamint Kis György, a Budapesti Olimpiai Központ vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottságtól Szabó Bence főtitkár és Bartha Csaba sportigazgató-helyettes helyezett el emlékkoszorút. Az egykori válogatott játékosok nevében Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje, a 92 esztendős, ezzel a legidősebb válogatott játékos, Rudas Ferenc, továbbá Várhidi Pál, s Göröcs János koszorúzott, a nemzeti csapat jelenlegi játékosait pedig Juhász Roland csapatkapitány, Böde Dániel, valamint az utánpótlás válogatottból Poór Patrik és Kelemen Dávid képviselte.

Az ünnepség ezt követően a Danubius Hotel Aréna különtermében folytatódott, ahol Berzi Sándor a betegsége miatt hiányzó Csányi Sándor MLSZ-elnök helyett köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, a magyar labdarúgás múltja kiemelkedően gazdag, hiszen a londoni 6-3 hatvanadik évfordulója mellett idén ünnepelték az 1938-as világbajnokságon szerzett ezüstérem 75. évfordulóját is.

Berzi Sándor bejelentette, hogy megalapítják a válogatottak klubját, ahol baráti együttlétek keretében közös programokat szerveznek majd, jogi és egészségi kérdésekben, valamint képzési és munkavállalási információkkal segítik a futballistákat.    

Az alelnök az MLSZ munkájával kapcsolatban elmondta, a szervezet működését nem a válogatott eredményessége mutatja igazán. Hozzátette: az elmúlt években jelentős eredményeket értek el a gyermekfutballban, az infrastruktúrában és az edzőképzésben is.

Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat hátvédje, a nemzet sportolója, válogatott labdarúgó (j) és Szepesi György sportriporter beszélget az Aranycsapat hatvan éve, az angol válogatott ellen Londonban játszott, 6-3-as győzelmet hozó mérkőzésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a Danubius Aréna szállóban 2013. november 25-én. A legendás mérkőzést Szepesi György közvetítette a Magyar Rádióban. MTI Fotó: Illyés Tibor Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat hátvédje, a nemzet sportolója, válogatott labdarúgó (j) és Szepesi György sportriporter beszélget az Aranycsapat hatvan éve, az angol válogatott ellen Londonban játszott, 6-3-as győzelmet hozó mérkőzésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a Danubius Aréna szállóban 2013. november 25-én. A legendás mérkőzést Szepesi György közvetítette a Magyar Rádióban. MTI Fotó: Illyés Tibor

A beszédet követően egy rövid videóbejátszásban elevenítették fel a Wembley Stadionban aratott szenzációs magyar diadal legfontosabb eseményeit, majd a csapat "12. játékosa", a legendás Szepesi György kapta meg a mikrofont, és meginterjúvolta Buzánszky Jenőt, valamint a 60 évvel ezelőtt kispados Várhidi Pált is.

"Annak idején igyekeztünk mi is úgy futballozni, hogy neked is legyen valami mondanivalód" - mondta tréfásan Buzánszky Jenő, aki reméli, hogy a "mai napból a jövő nemzedéke is szerez magának némi önbizalmat. Érdemes sok mindent megtenni annak érdekében, hogy egy nemzetet képviseljenek, és akár, ha nem is hatvan, de ötvenkilenc év múlva megemlékezzenek róluk."

Metrószerelvényeket neveztek el Grosicsról és Buzánszkyról

Két új Metropolis metrószerelvényt neveztek el az Aranycsapat két élő játékosáról, Buzánszky Jenőről és Grosics Gyuláról a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen 1953-ban aratott 6-3-as diadalának 60. évfordulója alkalmából.

A névadásról a Fővárosi Önkormányzat döntött, az Alstom Hungária Zrt. kezdeményezésére. A Puskás Ferenc Stadion metróállomáson tartott hétfi "keresztelő" ünnepségen a szerelvényeken elhelyezett névtáblákat Tarlós István főpolgármester és Alf Henryk Wulf, az Alstom Közép-Európáért felelős alelnöke leplezte le Buzánszky Jenővel.

A főpolgármester elmondta, hogy Grosics Gyula nem tudott eljönni az eseményre, mert váratlan betegsége miatt már azon a vasárnapi vacsorán sem tudott részt venni, amelyet Áder János köztársasági elnök adott a 6-3 évfordulója alkalmából. Az MTI úgy tudja, hogy az Aranycsapat kapusát vasárnap kórházba kellett szállítani.

Megjelent a névadón Szepesi György, aki annak idején a Magyar Rádióban a 6-3-as mérkőzést közvetítette.

Tarlós István beszédében emlékeztetett arra, hogy ritka az olyan pillanat, amikor a nemzet szíve egyszerre dobban, de 1953. november 25. és az angolok elleni londoni győzelem ilyen volt. Hozzátette: a győzelem hatására az egész világ örökre megtanulta, hol található Budapest.

"Nagy esemény a mai nap Budapest életében is, hiszen végre forgalomban tudhatjuk már az Alstom metrókocsikat a fővárosban, és tavaszra talán a négyes metró is elindul" - fogalmazott a főpolgármester.

"A szerelvények elnevezésével az Alstom is kifejezheti tiszteletét az Aranycsapat játékosainak, akiket nem csak Európában, de az egész világon történelmi jelentőségű sportolókként tartanak számon" - mondta Alf Henryk Wulf, az Alstom Csoport Közép-Európáért felelős alelnöke. Hozzáfűzte: több mint 100 országban vannak jelen, de nemcsak Budapest, hanem az Alstom történetében is ez az első alkalom, amikor metrószerelvényeket híres sportolókról neveznek el. Az utasok november 25-től a kettes metrón, két Metropolis szerelvény első és utolsó ablakai felett találkozhatnak azzal az emblémával, amely azt hirdeti, hogy a szerelvény Buzánszky Jenő és Grosics Gyula nevét viseli.

Buzánszky Jenő arról beszélt, hogy békeidőben a sport és a kultúra az a terület, amellyel egy kis ország kivívhatja a világ elismerését. A legendás játékos örömét fejezte ki, hogy a 60. évforduló alkalmából a 6-3 újra az emberek figyelmének középpontjába kerül.

"Remélem, hogy ez az emlékezetes győzelem más nemzedékékeknek is jó példa lehet arra, hogy az élet más területén is érdemes a maximumot megtenni a siker érdekében, s akkor ők is hasonló megbecsülésben részesülhetnek, mint az Aranycsapat játékosai" - tette hozzá Buzánszky Jenő

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.