Floorball: súlyos verség

  • floorball
  • 2015.02.03
  • 05:30
  • Orosz Tamás
A Lizards Floorball Team nagyarányú vereséget szenvedett a fővárosi Phoenix Fireball SE ellen az U17-es bajnokságban.

Izgalmaktól mentes mérkőzést játszott egymással a két csapat. A vendégek a találkozó elejétől kezdve nagy nyomás alá helyezték a bakonyiakat. Letámadtak egész pályán, ezzel nehezítve a labda kihozatalát és hibára kényszerítve a hazaiakat, akik nincsenek hozzászokva ehhez a nyomáshoz. Meg is hozta az eredményét gyorsan ez a taktika. Már az első percben megszerezték a vezetést a „tűzmadarak”, amit folyamatosan tudtak növelni a harmad végéig.

A „gyíkok” többször hibáztak a saját térfelükön, amit nagyon jó százalékban váltott gólra a budapesti gárda. A vendégek sok labda nélküli mozgásuknak köszönhetően könnyen kerültek gólhelyzetbe. Jól működtek a hosszú keresztpasszaik, üresbe mozgásaik, a második hullámban érkezők megjátszása.

A hazaiaknak az első harmad utolsó percében termett babér. Fél percen belül két gólt is sikerült szerezniük. Először Horváth László szabadütése találta üresen Kasza Balázst, majd Tóth Imre indította Lacit, aki ezúttal gólra váltotta a pontos átadást.

A szünet után az látszott, hogy Kiss Zoltán edző megbeszélte tanítványaival a labdakihozatal menetét. Volt is alkalmuk bőven gyakorolni, mert a nyomás nem csökkent a Phoenix részéről. Már kevesebb hibát vétettek a hazaiak, de a támadásokat nem tudták gólra váltani.

A vendégek megérdemelten győztek, a veszprémiek pedig örülhetnek, hogy éles helyzetben tudtak egy fontos taktikai elemet gyakorolni.

A következő hétvégén a két csapat eggyel fiatalabb korosztálya találkozik, szintén Veszprémben.

U17-es fiú floorball-bajnokság:
Lizards Floorball Team–Phoenix Fireball SE 2-17 (2-8, 0-4, 0-5)
Keret: Balogh Roland, Kasza Balázs (1+0), Horváth László (1+1), Tóth Imre (0+1), Praznovszky Pál, Balázs Levente, Réti Péter, Fertig Dávid, Kiss Máté. Kapus: Tótik Simon. Edző: Kiss Zoltán.