Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Floorball: Nem adtak esélyt a „gyíkok”

2015. január 27. 20:04 // Forrás: Orosz Tamás
Sima mérkőzésen győztek a veszprémiek a fiatalabb gyerekekkel felálló Csokonai csapata ellen az U15-ös floorball-bajnokságban.

Nem kellett izgulni az eredmény miatt a hazai csapatnak, ez a mérkőzés inkább örömjáték volt számukra a felvételi stressze után. Már a 4. percben megszerezték a vezetést a „gyíkok”, amit utána veszélyeztettek két kiállítás révén, ebből 20 másodpercet kettős emberhátrányban is eltöltve. A rapszodikus kezdés után a 12. perctől a harmad végéig percenként szereztek egy gólt a bakonyiak, ezzel megnyugtatva a kilátogató lelkes közönséget. A harmad során Trombitás Anna tündökölt a legjobban, aki egy gólt és két gólpasszt jegyeztetett a neve mellé.

A második játékrészre mindkét csapat kapust cserélt. A 15 perc alatt átlagban kétpercenként estek a hazai gólok. A gyerekek egyre jobban belejöttek a játékba és kihasználták gyorsasági fölényüket a vendégek fiatal, de lelkes csapatával szemben.

Az utolsó harmadot a vendégek első gólja nyitotta a 2. percben egy szép kontrának köszönhetően. Erre egy perc múlva Balázs Levente és Orosz Luca válaszolt, akik tíz másodpercen belül szereztek úgy két gólt, hogy egymásnak adták a gólpasszt. Ki kell még emelni Réti Pétert, aki régen mutatott ilyen jó formát, négy gólpasszával és jó védőmunkájával egyik legfontosabb tagja volt a csapatának.

A végére el is fáradt az ellenfél, ez is hozzájárult a 19-1-es végeredményhez.

U15-ös floorball-bajnokság:
Lizards Floorball Team–Csokonai Floorball Team 19-1 (5-0, 8-0, 6-1)
Veszprém:: Praznovszky Pál (2+0), Balászs Levente (5+2), Orosz Luca (1+3), Fertig Dávid (1+0), Réti Péter (1+4), Trombitás Anna (2+2), Bögi Levente (6+0), Trombitás Balázs (1+2), kapusok: Tótik Simon, Maier Péter.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.