Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Megragadná az újabb esélyt

2014. szeptember 13. 13:37 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nemrég a korábbi válogatott kerettag Farkas Attila is elkötelezte magát a Pannon Egyetem VKK-hoz, ahol bizalmat és sok játéklehetőséget kaphat.

A veszprémi klub legújabb szerzeménye kosaras-családból származik, édesapja, idősebb Farkas Attila a Bp. Honvédból, míg az édesanyja, Körmendi Gyöngyi az MTK-ból lett egykoron a nemzeti csapatunk tagja. Nem meglepő, hogy gyermekük már fiatalon beleszeretett a sportágba, ráadásul az örökölt géneknek köszönhetően nem maradt aprócska legény. A 27 éves játékos immár 210 centis, a magasságához pedig egymázsás testsúly párosul. A „hőskorban” a Bp. Honvéd korosztályos gárdáiban vitézkedett, majd egy évig egy amerikai középiskola padjait koptatta, és a tengerentúli palánkok gyűrűjét célozta. A nyolc évvel ezelőtti Eurocampen a spanyol CB Sant Josep Girona vezetői is felfigyeltek rá, ám sok sót nem evett meg Hispánföldön. Hazatérése után két szezont lehúzott az élvonalbeli Nyíregyházi KK-nál, egyet az NB I/B-csoportos Nagykállói KE-nél (náluk átlagban 29,2 pontot dobott és 10,2 lepattanót szedett mérkőzésenként) és szintén egyet a Kaposváron. Utána egy-egy idény erejéig tartozott az Albacomphoz, ahol 23 éves bemutatkozott a felnőtt válogatottban, és az Atomerőmű SE-hez, majd következett az Egis Körmend.

Az előző két szezont a körmendieknél töltötte, ám a vasi klub szakmai stábja és vezetősége úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a kontraktusát. Farkas Attila így szabadon vált a piacon. – Nem ért váratlanul a piros-feketék hatá-rozata, mert a hosszabbítás a megállapodásban lévő plusz egy éves opciót takarta. A fejleményt főként amiatt sajnálom, hogy a családom, a párom és a tizenegy hónapos gyermekünk Körmenden él. Hármunk szempontjából jobb lett volna, ha ott maradok. Miután korrekten váltunk el az egyesülettől, nincs bennem semmiféle tüske – hangsúlyozta a válogatott kosaras, akire nyáron első osztályú együttesek is próbáltak lecsapni, mégis a bakonyiakat választotta.

Farkas Attila - Fotó: bb1.huFarkas Attila - Fotó: bb1.hu

– Voltak más kérőim, így A-csoportosok is, de a szeretteim miatt nem akartam bevállalni a nagy távolságra lévő állo-máshelyeket. Inkább maradtam az anyagilag szerényebb, ellenben szimpatikus veszprémi mellett. Viszonylag gyorsan megállapodtunk egymással. Jól esett, hogy az itteni stáb fantáziát látott bennem, úgy gondolták, hogy a csapat segítségére lehetek. Eddig mindenütt jól éreztem magam, különösebben itt sem félek a beilleszkedéstől. Az új társaim közül Kámán Tamással a felnőtt, míg Vertetics Ádámmal a korosztályos válogatottban szerepeltem együtt, igaz, a keret felét legalább látásból, játszótársként ismerem. Remek gárdába kerültem, s mindent megteszek azért, hogy megháláljam a bizalmat. Az elöljárókkal abban maradtunk, hogy hetente két veszprémi gyakorláson veszek részt, amikre Tamással és Ádámmal érkezem az ország nyugati részéből. A Pannon Egyetem VKK egy fejlődő klub, egyelőre egyéves szerződést írtunk alá, de ha a szezon végén mindkét fél elégedett lesz, tárgyalhatunk a hosszabbításról is. Motivált a lehetőségben, hogy a szakmai főnök első számú centerként számol velem, tehát aligha szorulok epizódszerepre. Egyfajta bizonyítási lehetőséget is látok az itteni munkában. Kíváncsi vagyok, hogy errefelé mire leszek képes, egy biztos, nem ijedek meg a rám váró feladatoktól, ha lehetőséget kapok, élek is vele. Természetesen minél több időt töltenék a pályán, ezt az edzésmunkámmal és a játékommal harcolnám ki. Fizikailag nincs különösebb lemaradásom. Nyáron is próbáltam szinten tartani magam, abban pedig biztos vagyok, hogy a bajnoki rajtra már a legjobbamat adom. Addig Körmenden lesznek különedzéseim, futok, erősítek, s ha lehetőségem adódik, labdát is fogok. A korábbi vállsérülésem szerencsére már a múlté.

Farkas Attila megjegyezte: a nagy célok motiválják, így a királynék városában azon lesz, hogy az együttesét az élmezőnybe repítse.
– Közösek az érdekeink, ráadásul valahol számomra is kihívást jelent a Pannon Egyetem VKK-ban kosárlabdázni – húzta alá a középjátékos. Bizonyítanám, hogy a karrierem nem lefelé ível, miközben tisztában vagyok azzal, hogy a nemzeti gárdában nekem már nem osztanak lapot. Eddig csak hallottam, de most már látom is a klubnál folyó épít-kezést, azt, hogy a vezetők egy ütőképes alakulatot hoznának össze, ami gazdasági szempontból is stabil lábakon áll. Nagy fegyvertény lenne, ha a következő két idény egyikében sikerülne az előrelépés. Így a veszprémieket is segíthetném az A-csoportban.


Forrás: veszpremkosar.hu

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.