Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Új elnök a BKSE élén

2014. július 30. 20:40
A Balatonfüredi Kézilabda SE közgyűlése Bene Tamást, a csapat egykori sokszoros válogatott balszélsőjét, eddigi ügyvezetőjét választotta az egyesület elnökévé.

Nagy Jánost, a klub egyik alapítóját az egyesület társelnökévé választották.

A közgyűlés köszönetét és elismerését fejezte ki sok éves sikeres munkájáért Csima László leköszönő elnöknek, akit a BKSE örökös tiszteletbeli elnökévé választottak.

Csima elnöki időszaka a BKSE eddigi legfényesebb sikereit hozta: a csapatunk kétszer lett harmadik a Nemzeti Bajnokság első osztályában, kétszer került be a Magyar Kupa négyes döntőjébe és idén negyedszer méretheti meg magát a nemzetközi porondon. Elnöksége idején épült ki a BKSE sikeres utánpótlásképzése. A juniorok zsinórban háromszor lettek bajnokok, az ifisták bajnoki dobogós és kupadöntős sikereket értek el. Saját nevelésű játékosaik közül a számtalan korosztályos válogatottság mellet hárman már a felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozhattak.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.